AZ OLDAL JELENLEG TESZT ÜZEMMÓDBAN FUT

Érkezik a kettős front!

Szerda délelőtt számíthatunk ugyan napos időszakokra, de fokozatosan felhősödik majd be az ég.

Számottevő csapadékra nem kell ugyan számítani a délelőtt folyamán, de később erősen beborul majd az ég. Ekkor már kialakulhat eső, zivatar, úgyhogy nem érdemes otthon hagyni az esernyőt. A szél napközben erős nyugati lesz, hajnalban 5, 10 fok várható, a hőmérséklet csúcsértéke 16, 21 fok között alakul, késő este pedig 8, 16 fok lesz.

Szerdán kettős front érkezik hazánkba, ami jelentős terhet ró a szervezetre. Sokan fejfájást tapasztalhatnak, előfordulhat migrén, sőt keringési panaszokra is számítani kell. Emellett tapasztalhatunk még vérnyomás-ingadozást, fáradékonyságot és ingerlékenységet is. A hőérzet a mért értékek alatt alakul, a komfortérzet is romlik. A légszennyezettség és a porkoncentráció kissé növekszik. A légnyomás gyengén emelkedik.

A közlekedésnél ügyeljünk a figyelmetlen sofőrökre, a fék-és követési távolság betartása pedig fokozottan ajánlott! A csapadéktól nedvessé vált úttest balesetet okozhat, óvatosan vezessünk!

Balesetmentes közlekedést, szép napot kívánunk!

spacer

Kapcsolódó cikkek

Az agresszió az Alzheimer-kórban szenvedő betegek esetében a leggyakrabban a betegség előrehaladottabb stádiumaiban jelentkezik.
Kutatások igazolják, hogy az alacsony tesztoszteron szint nagyban hozzájárulhat az Alzheimer-kór kialakulásához.
Az Alzheimer-kórban szenvedőknél fontos az egészséges táplálkozás
Íme, néhány tanács, amely segít örömöt csempészni az Alzheimer-kórban szenvedő beteg, illetve családtagjainak hétköznapjaiba.
Az Alzheimer-kór nemcsak a betegnek,a hozzátartozónak is komoly hétköznapi nehézségeket okoz,többségük leküzdhető,ha megtanuljuk a kórral való együttélés szabályait.
Az Alzheimer-kór egyre több embert érint világszerte, ezért fontos hangsúlyt fektetni a betegség kialakulásának megelőzésére.
Az Alzheimer-kór az agy minden területét érinti, bizonyos képességek elvesznek, a betegnek segítségre van szüksége.
A séta lassítja a kognitív funkciók hanyatlását azokban a betegekben, akiknél enyhe gondolkodásromlás, illetve Alzheimer-kór áll fenn.
Az Alzheimer-kór az időskori elbutulás (demencia) leggyakoribb oka, ami a szellemi képességek súlyos romlásával jár együtt.

Facebook posztok