AZ OLDAL JELENLEG TESZT ÜZEMMÓDBAN FUT

A herpesz vírus is okozhat Alzheimer-kórt?

A herpeszvírusok állhatnak az Alzheimer-kór hátterében egy új amerikai kutatás szerint.

A Neuron című szaklap friss számában közölt tanulmány szerzői kétszer annyi herpeszvírust találtak az Alzheimer-kórban elhunytak agyában, mint azokéban, akiknél nem alakult ki a betegség – írta a LiveScience.com.  Valójában elég régi az az elmélet, mely szerint vírusok vagy más kórokozók játszhatnak szerepet az Alzheimer-kór kialakulásában,  már az ötvenes években felvetődött, ám az évek során sok orvos és kutató szállt ezzel szembe  – mondta Benjamin Readhead, a tanulmány vezető szerzője, az Arizonai Állami Egyetem kutatója.

Readhead és kutatócsoportja eredetileg nem vírusokat keresett, hanem olyan agyi hálózatokat vizsgáltak, amelyeket létező gyógyszerekkel „újra lehetne indítani”, hogy ezzel a betegség új gyógymódjait lehessen kidolgozni. A tanulmányban – mely az Alzheimer-kóros agyszövetek eddigi egyik legnagyobb részletes elemzését végezte el – a kutatócsoport majdnem 1000 mintát elemzett, voltak köztük Alzheimer-kórosok és a betegségtől mentesen elhunytak szövetei. Átrostálták a mintákból származó DNS- és RNS-szekvenciákat és azonosították, melyek közülük az emberi és a nem emberi gének. A nem emberi génszekvenciákat összevetették több mint 500 vírus génjeivel. 

Noha az Alzheimer-kór vírusos vagy bakteriális eredetéről alkotott elméletek nem túl népszerűek a tudományos életben, volt olyan kutatás, amelyik kapcsolatot állapított meg a kór és a herpex simplex vírus (HSV1) között.  Az új kutatásban azonban két másik törzs, a herpesz 6A és a herpesz 7 agyi előfordulását mutatták ki. A kutatók szerinte nem meglepő herpeszvírusok jelenléte az agyban, ezek a kórokozók „szinte minden ember szervezetében megtalálhatók”. A vizsgált agyszövetminták 40-50 százalékában mutatták ki őket,  az Alzheimer-kóros szövetekben azonban kétszer annyi volt belőlük, mint az egészséges szövetekben. 

Ennyi azonban nem lenne elegendő, hogy kijelenthessék, ez a fertőzés okozza az Alzheimer-kórt.  „Nyilvánvaló, hogy más fontos változások is lezajlanak, amiért egyes emberek így reagálnak a vírusra. A vírus mégis szerepet játszhat, ott lehet az okok között vagy felgyorsíthatja az Alzheimer-kór kialakulását” – mondta Readhead.  A vírus szerepének kiderítése további kutatásokat igényel.

Forrás: Sonline.hu

spacer

Kapcsolódó cikkek

Az agresszió az Alzheimer-kórban szenvedő betegek esetében a leggyakrabban a betegség előrehaladottabb stádiumaiban jelentkezik.
Kutatások igazolják, hogy az alacsony tesztoszteron szint nagyban hozzájárulhat az Alzheimer-kór kialakulásához.
Az Alzheimer-kórban szenvedőknél fontos az egészséges táplálkozás
Íme, néhány tanács, amely segít örömöt csempészni az Alzheimer-kórban szenvedő beteg, illetve családtagjainak hétköznapjaiba.
Az Alzheimer-kór nemcsak a betegnek,a hozzátartozónak is komoly hétköznapi nehézségeket okoz,többségük leküzdhető,ha megtanuljuk a kórral való együttélés szabályait.
Az Alzheimer-kór egyre több embert érint világszerte, ezért fontos hangsúlyt fektetni a betegség kialakulásának megelőzésére.
Az Alzheimer-kór az agy minden területét érinti, bizonyos képességek elvesznek, a betegnek segítségre van szüksége.
A séta lassítja a kognitív funkciók hanyatlását azokban a betegekben, akiknél enyhe gondolkodásromlás, illetve Alzheimer-kór áll fenn.
Az Alzheimer-kór az időskori elbutulás (demencia) leggyakoribb oka, ami a szellemi képességek súlyos romlásával jár együtt.

Facebook posztok