AZ OLDAL JELENLEG TESZT ÜZEMMÓDBAN FUT

Harminc éven belül megduplázódik az Alzheimeresek száma

A hazai betegek számáról egyelőre csak becslések vannak - de az ő számuk is növekedni fog.

Becslések szerint világszerte körülbelül ötvenmillió Alzheimer-kórban szenvedő beteg él, de harminc éven belül száz millióra növekedhet a számuk. Hazánkban ugyanakkor nem egyértelmű, hogy hány embert érint az Alzheimer, az viszont biztos, hogy százezres nagyságrendről beszélhetünk – mondta el Csiba László, a Magyar Neurológiai Társaság elnöke a Magyar Hírlapnak. Ez a szám azonban - ahogy világszerte mindenütt - a társadalom elöregedése miatt tovább növekszik, hiszen hatvan felett a gyakoriság tíz évente duplázódik. Ez pedig óriási szociális kihívást jelent az állam számára is.



Csiba László arra is figyelmeztetett, hogy az Alzheimer-kór csupán a leépülés egyik válfaja. A kóros feledékenység csak egy tünet, ezért el kell dönteni, valóban alzheimeres betegről van-e szó, vagy a feledékenység egy másik betegséghez társuló tünet. Többek között agydaganat, hormonzavar, depresszió vagy vitaminhiány is okozhat kóros feledékenységet – mondta a szakértő. Ha a családtagok valamelyikénél memóriazavart, az érdeklődés beszűkülését, a készségek gyengülését tapasztaljuk, a beteget ki kell vizsgálni. Az igazi demens gyakran nem panaszkodik memóriazavarra, a változást a környezet észleli. Egyszerű teszttel megállapítható, hogy valakinél valóban gyanakodhatunk-e Alzheimer-kórra. Kérjük meg, hogy rajzoljon le egy analóg órát, amelynek mutatói például fél tizenegyet vagy négy órát jeleznek. Ha nem sikerül, érdemes további vizsgálatokat kezdeményezni – javasolta.

Az Alzheimer-kór okait bár nem ismerjük, azt azonban igen, hogy mely rizikófaktorok növelik a megbetegedés esélyeit – hangsúlyozta Csiba László. Magas vérnyomás, fej-traumák, rosszul kezelt cukorbetegség, egyes nyugtatók, illetve az elhízás is mind növelik az Alzheimer-kór kockázatát. A szellemi és fizikai aktivitás azonban kedvező hatású. A rizikófaktorok ismerete azért fontos, mert a betegség ugyan nem gyógyítható, ezeket a tényezőket azonban befolyásolni tudjuk.

Forrás: Magyar hírlap

spacer

Kapcsolódó cikkek

Az agresszió az Alzheimer-kórban szenvedő betegek esetében a leggyakrabban a betegség előrehaladottabb stádiumaiban jelentkezik.
Kutatások igazolják, hogy az alacsony tesztoszteron szint nagyban hozzájárulhat az Alzheimer-kór kialakulásához.
Az Alzheimer-kórban szenvedőknél fontos az egészséges táplálkozás
Íme, néhány tanács, amely segít örömöt csempészni az Alzheimer-kórban szenvedő beteg, illetve családtagjainak hétköznapjaiba.
Az Alzheimer-kór nemcsak a betegnek,a hozzátartozónak is komoly hétköznapi nehézségeket okoz,többségük leküzdhető,ha megtanuljuk a kórral való együttélés szabályait.
Az Alzheimer-kór egyre több embert érint világszerte, ezért fontos hangsúlyt fektetni a betegség kialakulásának megelőzésére.
Az Alzheimer-kór az agy minden területét érinti, bizonyos képességek elvesznek, a betegnek segítségre van szüksége.
A séta lassítja a kognitív funkciók hanyatlását azokban a betegekben, akiknél enyhe gondolkodásromlás, illetve Alzheimer-kór áll fenn.
Az Alzheimer-kór az időskori elbutulás (demencia) leggyakoribb oka, ami a szellemi képességek súlyos romlásával jár együtt.

Facebook posztok