AZ OLDAL JELENLEG TESZT ÜZEMMÓDBAN FUT

Járványszerű méreteket ölthet az Alzheimer-kór

Az érintettek háromnegyede csak késve kapja meg a szükséges kezelést.

A társadalmak elöregedésével az évszázad közepére megháromszorozódhat és világszerte a 130-150 milliót is elérheti, míg Magyarországon a félmilliót is meghaladhatja az egyik leggyakoribb időskori neurológiai betegségben, az Alzheimer-kórban szenvedők száma – írja a magyaridok.hu portálja. Mintegy 46,8 millióra teszik jelenleg a memória és a gondolkodás romlásával kezdődő, idővel pedig teljes szellemi leépüléssel járó Alzheimer-kórban szenvedők számát.

Forrás:indianexpress.com

Magyarországon becslések szerint mintegy 200-300 ezer embert érint a szellemi leépülés (szakszóval a demencia) valamilyen formája, 70 százalékuknak lehet Alzheimer-kórja vagy a kórral társult egyéb betegsége – hívja fel a figyelmet a szeptember 21-i Alzheimer-világnap apropóján a Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinikájának docense, Kovács Tibor. Az idén tavasszal éppen Budapesten megrendezett nemzetközi Alzheimer-konferencián is a betegek számának drasztikus növekedését vetítették előre: számítások szerint évente 9,9 millióan betegszenek meg Alzheimer-kórban, és ez a becslés már majdnem 30 százalékkal magasabb, mint ami az Egészségügyi Világszervezet 2012. évi jelentésében állt.

forrás: weborvos

spacer

Kapcsolódó cikkek

Az agresszió az Alzheimer-kórban szenvedő betegek esetében a leggyakrabban a betegség előrehaladottabb stádiumaiban jelentkezik.
Kutatások igazolják, hogy az alacsony tesztoszteron szint nagyban hozzájárulhat az Alzheimer-kór kialakulásához.
Az Alzheimer-kórban szenvedőknél fontos az egészséges táplálkozás
Íme, néhány tanács, amely segít örömöt csempészni az Alzheimer-kórban szenvedő beteg, illetve családtagjainak hétköznapjaiba.
Az Alzheimer-kór nemcsak a betegnek,a hozzátartozónak is komoly hétköznapi nehézségeket okoz,többségük leküzdhető,ha megtanuljuk a kórral való együttélés szabályait.
Az Alzheimer-kór egyre több embert érint világszerte, ezért fontos hangsúlyt fektetni a betegség kialakulásának megelőzésére.
Az Alzheimer-kór az agy minden területét érinti, bizonyos képességek elvesznek, a betegnek segítségre van szüksége.
A séta lassítja a kognitív funkciók hanyatlását azokban a betegekben, akiknél enyhe gondolkodásromlás, illetve Alzheimer-kór áll fenn.
Az Alzheimer-kór az időskori elbutulás (demencia) leggyakoribb oka, ami a szellemi képességek súlyos romlásával jár együtt.

Facebook posztok