Könyvet ír harcáról az Alzheimer-koros magyar orvos

Haláláig akar dolgozni és mindenkinek ezt ajánlja Dr. Kappéter István, aki könyvet írt, hogy másoknak is eljutassa üzenetét. Pályafutása elején Bárczi Gusztáv, a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola igazgatója mellett dolgozott, aki felismerte, hogy az agykérgi károsodás miatt süket gyerekeket meg lehet tanítani emberi beszédre. Sok olyan kutatást végzett, amely elsőre lehetetlennek tűnik, de éppen ettől érdekes és jelentős.

Első felesége, dr. Martini Edit sokat dohányzott, és az első szívinfarktusában elhunyt. Ez nagyon megviselte Istvánt, aki egyre többet foglalkozott jövőkutatási kérdésekkel: azt vizsgálta, hogy az emberiség képes-e jóra változtatni a világot. A Jövőkutatás Tanszék munkatársaival hazánkban elsőként jövőorientáltság kutatásokat is végeztek, és közben kölcsönös rokonszenv alakult ki Nováky Erzsébet tanszékvezető és közte. Megházasodtak, majd 2005-ben, épp az egyéves házassági évfordulójuk napján István felismerte, hogy Alzheimer-okozta „enyhe” gondolkodási gyengesége lett.

Istvánnál évekkel az Alzheimer-kór diagnosztizálása előtt, 1996-ban jelentkeztek a Lewy-testes demencia tünetei. Az ember előtt ilyenkor éber állapotban megjelennek úgynevezett álhallucinációk. Azért ál, mert bár a beteg hallucinál, és olyan dolgokat lát, ami a valóságban nincs, tudja, hogy az nem létezik. 2005-ben viszont súlyosbodtak a tünetei, az orvos egyik nap este fél hatra ért a budapesti Keleti Pályaudvarra, a tízperces buszút ellenére viszont ő három órával később lépett be a bejárati ajtón. A Keletit éppen akkor újították fel, ő pedig újra és újra visszament a posta elé. Tudta, hogy hol van, de nem találta az áthelyezett megállót, és meg sem kérdezett róla senkit.

Dr. Kappéter István ekkor felkereste Szűcs Attila pszichiátert, aki Magyarországon kipróbálta az Alzheimer-kórt lassító koleszterináz-gátló gyógyszereket. Ő bemutatta neki két betegét, akik a kezelés mellett feleségük segítségével tudták folytatni munkájukat. Tanácsára egykori tanítványához és kollégájához, professzor Nagy Zoltánhoz fordult, hogy végeztessen mágneses rezonancia (MRI) vizsgálatot. Megerősítést nyert a gyanú: István Alzheimer-beteg.

Története mégis máshogy alakult, minta legtöbb betegé. Istvánnál az Alzheimer-kórhoz való alkalmazkodást könnyítette hitvese szerelme, a főleg a megmaradt képességekkel a társadalomba való hasznos és kellemes beilleszkedésre tanító magyar gyógypedagógiai szemlélet, a pszichiátriai és neurológiai betegek – főleg a szkizofrének – kezelésének és rehabilitációjának ismerete és tapasztalata, és sajátos agyműködése. A korai gyógyszeres kezeléstől meglepően javult, a mai napig is szedi a gyógyszert, mert megtudta, hogy a javulás utáni elhagyást sokszor súlyosbodás követi, ami után csak lassítást lehet elérni.

Az orvos hisz benne, hogy példája sokaknak erőt adhat. Most azért is írja a könyvét, mert szeretné erről meggyőzni az embereket. Akinél gondolkodászavar alakul ki, megfelelő kezelés mellett még számíthat néhány boldog évre, és legalább kevesebb terhet ró a környezetére, mintha gyógykezelés nélkül gyorsan válik teljesen önállótlanná, sok zavart okozóvá.

Forrás: 24.hu