AZ OLDAL JELENLEG TESZT ÜZEMMÓDBAN FUT

Megelőzhető-e az Alzheimer-kór?

Ajánlott a rendszeres szellemi tréning, valamint az agyi erek elmeszesedésére hajlamosító rizikófaktorok kiiktatása, továbbá a fej sérüléseinek kerülése.

Ajánlott a rendszeres szellemi tréning, valamint az agyi erek (és egyben a szívkoszorúerek) elmeszesedésére hajlamosító rizikófaktorok kiiktatása, továbbá a fej sérüléseinek kerülése. Ezen túlmenően a tudomány még nem tudja biztosan, mit tehetnénk az Alzheimer-kór megelőzéséért.

A kutatók nemrégiben kifejlesztettek egy ígéretesnek tűnő oltóanyagot, ami akadályozta az ún. beta-amyloid plakkok kialakulását az agyban. Noha az állatkísérletes vizsgálatok bíztatóak voltak, és emiatt 2001-ben embereken is kipróbálták a gyógyszert, hamar le kellett állítani a vizsgálatot, mert egyes embereknél az agyban súlyos gyulladás alakult ki. Jelenleg is folynak vizsgálatok, azonban még nincs használható eredmény.

 

Amit Ön is megtehet

Egészséges öregedés. A friss kutatási eredmények szerint a szív és az erek egészségének megőrzésére tett lépések, így pl. a fogyás, a rendszeres mozgás, a vérnyomás és a koleszterinszint karbantartása hozzájárulhat az Alzheimer-kór megelőzéséhez.

Szellemi frissesség. A szellemi frissesség megőrzés elodázhatja a demencia kialakulását. Egyes kutatók véleménye szerint az élethosszig tartó agytorna és tanulás hozzájárulhat további szinapszisok, azaz az agysejtek közötti kapcsolatok kialakulásához, ami késlelteti a demencia kezdetét. Ezzel szemben más kutatók szerint arról van szó, hogy több ismeret birtokában a betegnek nagyobb tapasztalata van az olyan jellegű memória és gondolkodás vizsgálatokban, amelyeket a demencia diagnózisához használnak, így hosszabb ideig rejtve maradnak a demencia tünetei.

Nemszteroid gyulladáscsökkentő szerek. Számos vizsgálat kimutatta, hogy a nemszteroid gyulladásgátlók (a hagyományos fájdalomcsillapítók, pl. ibuprofen, naproxen, indomethacin) csökkenti az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát. Ennek az lehet az oka, hogy az Alzheimer-kórban a gyulladásnak is szerepe van. Az azonban nem világos, hogy a gyulladás az Alzheimer-kórnak oka vagy csak kísérője. Mivel a nemszteroid gyulladásgátlók emésztőrendszeri vérzést okozhatnak, további vizsgálatokra van szükség annak eldöntésére, hogy az alzheimeres betegeknél ténylegesen jótékony hatásúak-e ezek a gyógyszerek.

Sztatinok. Ezeket a gyógyszereket (atorvastatin, rosuvastatin, simvastatin) a koleszterinszint csökkentésére alkalmazzák, azonban nemrég napvilágot látott kutatási eredmények szerint csökkenthetik az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát is. Egyre több vizsgálatot indítanak annak érdekében, hogy megállapítsák, mi a pontos szerepe - ha van egyáltalán - a sztatinoknak az Alzheimer-kór megelőzésében.

Szelektív ösztrogén receptor modulátorok (SERM). A raloxifene nevű, szelektív ösztrogén receptor modulátort, osteoporosisban (csontritkulásban) alkalmazzák a csontvesztés kivédésére. Mindezek mellett úgy tűnik, hogy az enyhe memóriazavar kialakulásának kockázatát is csökkenti, ami viszont az Alzheimer-kór bevezető tünete.

E-vitamin és a Gingko biloba (páfrányfenyő) hatóanyagai. Mind a két anyagot kapcsolatba hozták már a szellemi képesség javulásával, szerepüket jelenleg is vizsgálják Alzheimer-kórban. Egy nagy vizsgálat eredményei azonban kimutatták, hogy az E vitaminnak nincs hatása a korai Alzheimer-kórra.

Ha a betegséget nem is sikerül kivédeni, már az Alzheimer-kór kezdetének elodázása is nagyon fontos lépés a betegség elleni küzdelemben. Abban az esetben, hogy ha az Alzheimer-kór kialakulását csak öt évvel későbbre sikerülne tolni, drámaian csökkenne az Alzheimer-kórban szenvedő betegek száma.



Webbeteg

spacer

Kapcsolódó cikkek

Az agresszió az Alzheimer-kórban szenvedő betegek esetében a leggyakrabban a betegség előrehaladottabb stádiumaiban jelentkezik.
Kutatások igazolják, hogy az alacsony tesztoszteron szint nagyban hozzájárulhat az Alzheimer-kór kialakulásához.
Az Alzheimer-kórban szenvedőknél fontos az egészséges táplálkozás
Íme, néhány tanács, amely segít örömöt csempészni az Alzheimer-kórban szenvedő beteg, illetve családtagjainak hétköznapjaiba.
Az Alzheimer-kór nemcsak a betegnek,a hozzátartozónak is komoly hétköznapi nehézségeket okoz,többségük leküzdhető,ha megtanuljuk a kórral való együttélés szabályait.
Az Alzheimer-kór egyre több embert érint világszerte, ezért fontos hangsúlyt fektetni a betegség kialakulásának megelőzésére.
Az Alzheimer-kór az agy minden területét érinti, bizonyos képességek elvesznek, a betegnek segítségre van szüksége.
A séta lassítja a kognitív funkciók hanyatlását azokban a betegekben, akiknél enyhe gondolkodásromlás, illetve Alzheimer-kór áll fenn.
Az Alzheimer-kór az időskori elbutulás (demencia) leggyakoribb oka, ami a szellemi képességek súlyos romlásával jár együtt.

Facebook posztok